Labor Café, az önkéntes csali

A több évtizede zajló szemléletformálás , szórólapok, akciók, felmutatott eredmények sem hozták meg azt az áttörést a magyar társadalomban, amely az önkéntes tevékenységet széles körben elterjedt, automatikus és magától értetődő részévé tették volna kultúránknak. Ennek egyik oka lehet, hogy az önkéntes tevékenységet megelőzi egy formális procedúra, vagyis az egyes szervezetek kampányok, utcai rendezvények során toborozzák a támogató önkénteseket, aktivistákat, melyek vagy megszólítják az utca emberét, vagy nem. A Labor Café kezdeményezésünk újszerűségét az adja, hogy megfordítottuk a folyamatot: megkerestünk egy népszerű szükségletet, kerestünk egy szolgáltatást, mely hiánypótló a helyi közösség számára, majd felajánlottuk használatra, ezzel vonva magunkra majdani önkénteseink figyelmét.

A kávézó tehát egy csali, mely bevonzza a sok esetben „gyanútlan” fogyasztót, aki akarva akaratlanul szemléletformáló akciónk részévé válik, majd rövid időn belül be is vonódik a munkánkba. A cél tehát, hogy egy egy ilyen elérés során felcimkézzük és tudatosítsuk a betérőben, hogy épp önkéntes munkát végez, épp adományoz, épp szemléletformáló munkát végez stb. Úgy gondoljuk és tapasztalataink is azt igazolják, hogy az önkéntesség népszerűsítésének hatékony módja lehet az, ha egy bárki számára érthető szituációba helyezzük, vagyis egy szervezet szakmai munkájáról leválasztva az átlagember igényeihez kapcsoljuk az önkéntes munkát. A szemétszedés, a véradás, az idősek és hátrányos helyzetűek segítése után szinte triviális, bármelyikünk számára nyilvánvaló és egyszerű üzenetekre kell redukálni az önkéntesség folyamatát. Vagyis például a közösségi kávézó egyetlen csésze kávéjára lebontva: Innál egy kávét? Használnád a kávégépet és a csészét? Használhatod. Használtad? Mosogasd el magad után a csészét és segits, hogy a hely olyan legyen tábozásod után, amilyennek legközelebb szeretnéd látni.

Úgy tapasztaljuk, hogy az egyszerű üzenet azonnal eléri a kívánt aha effektust. A hozzánk betérők többsége megérti és megéli azt a nagyszerű érzést, amikor szabadon használhatunk egy lehetőséget, de nem használjuk ki azt, hanem akarjuk, hogy megmaradjon, büszkén húzzuk ki magunkat, hogy részese lettünk azáltal, hogy bementünk a pult mögé és mosogattunk. Talán kicsi eredménynek tűnik, de a hozzánk betérőknek csak elenyésző százaléka nem mosollyal fogadja a hírt, hogy nincs személyzet, maga után kell elpakolni.